Nő és politika - Nő ma!

Ma a köztársasági elnök politikai díszstukkó a politikai építmény tetején! Férfiak helyett ebben a helyzetben inkább egy nő legyen a köztársasági elnök!

Minden nő ismeri a stukkó fogalmát, amely díszítésre és takarásra szolgál, aki felújította valaha lakását, házát!

 

Mérsékelt demokrata politika értékelésében, ma a jogköreiben rendkívül gyenge köztársasági elnöki méltóság, politikai díszstukkó a politikai építmény egészén.

 

Mérsékelt demokrata politika egy erős jogkörökkel rendelkező és közvetlenül a nép által választott köztársasági elnöki helyzetet tart jónak, mindenkor ellenzéki politikusi jelöltekből kiválasztva. 

 

 

Ma a pártpolitikai túlhatalom kárai felbecsülhetetlenek, sem Áder János, sem Majtényi László nem tudna tenni semmi jelentőset az emberi méltóság sérelmei, a jogi dereguláció elősegítése, vagy az emberi kiszolgáltatottságok csökkentése érdekében!

 

Országbíró Zoltán vezető mérsékelt demokrata a jogi dereguláció fontosságát, mint a mérsékelt demokrata politika egyik alapelvárását fogalmazta meg nyilatkozataiban 2010 előtt és 2010 óta.  

Álláspontja a jelen időszakra, hogy a gyenge jogkörrel rendelkező méltóságra legalább olyan női jelöltet kellene állítani, aki a társadalmi békét és az emberi kiszolgáltatottság csökkentését képes képviselni.

 

 1095038_392587284176468_1054976655_n21

 

    Országbíró Zoltán: Magyarország érdeke egy szélesebb jogokkal felruházott és hatalmi ellenpontot jelentő köztársasági elnök!

 

 

Ma az országgyűlési képviselők frakció kötöttségei miatt, azok a parlamenti döntéseknél nem tudják érvényesíteni a választók valós érdekeit megfelelő színességgel és részletességgel.  

Ezt a súlyos politikai hibát tompíthatná az erős jogkörrel rendelkező, társadalmi békét elősegítő köztársasági elnök.

 

 

Mérsékelt demokrata álláspont, hogy az erős jogkörrel rendelkező és a mindenkori hatalmi politikával ellenzékben lévő, de a társadalmi békét szolgáló jogvédő, művész, író lehet egy ideális jelölt egy későbbiekben másként kialakított köztársasági elnöki közjogi méltóságnál.

 

Mérsékelt demokrata politika rendelkezik olyan női jelölttel, akire szívesen tenne javaslatot, de a mai politikai helyzet, a köztársasági elnök súlytalansága méltatlan minden magyarságért elkötelezett és mérsékelt demokrata jelölt számára.

 

 

Romániában megtörtént a szavazás! Nők és magyarok a családi otthon tudatos választói!

Romániában a választás a magyarság oldaláról nézve sikeres volt, a szomszéd ország belpolitikai alakulására nézve biztató.

Új korszakot hozhat a magyarság tudatos politikai magatartása!

 

A nők a romániai választásokban részben a szenátorjelöltségben, részben azonban a családi otthonokban a tudatos választás erősítésében voltak jelen.

 

Európában a nők szerepe nő a politikában.

Európában a nők szerepe nő a politikában.

 

Nők számára a magyarság szempontjából lényeges, hogy a két ország politikai viszonya sokat javuljon.

Ehhez az a politikai bölcsesség, mely megvalósul a mérsékelt demokrata értékelés szerint: Kifejezetten politikai értékű.

 

 

Mérsékelt demokrata politika a nők szerepét a szavazói magatartásban, a politikai részvételben a magyarság bármely területén fontos politikai ügynek tartja!

 

2018-ban a nők részvétele Magyarországon is sokat jelenthet az ország kiegyensúlyozott politikai életének alakulásához.

 

Magyarországon a gyermek kell, hogy középpontba kerüljön! Egyedülálló anyákra a mérsékelt demokrata politika új jogszabályokat javasolna!

Népesedés számai nehezen akarnak javulni, miközben ennél fontosabb ügye ma nincs Magyarországnak – a mérsékelt demokrata politika összegzése szerint.

 

Mérsékelt demokrata politika, vele a mérsékelt demokrata nők kiállnak minden megszületett magyar gyermek mellett.

 

 

A szinglik a művészettől a közigazgatásig jelen vannak.

A szinglik a művészettől a közigazgatásig jelen vannak.

 

 

Gudovics Vera professzionális festő, mint művész és mint nemzetközi jogvédő a gyermekek központba helyezését támogatja a politikában.  Gudovics Vera a női lélek, női sors ihlette képei jól érzékeltetik, a magyar szinglik sorsát. Ez a nők és politika egyik fő kapcsolódási pontja.

 

Mérsékelt demokrata értékeléssel, nem szabad a szinglik (jelen értelmezésben gyermeiket egyedül nevelő nők, gyermekvállalást fontolgató 30-40 éves egyedülálló nők stb.) jogi és pénzügyi környezetében a támogatásokról megfeledkezni.

Egyedül a gyermeket nevelő nő, olyan feladatot vállal fel, melyhez a munkahelyén, a társadalomban több biztatást kell kapnia!

 

Mérsékelt demokrata javaslat, hogy a szinglik és kisgyermekes anyák céges tréningjeit a munkaidőn kívül, munkaidőn túl meg kell szüntetni.  

 

 

Gyermek megszülése a nőktől nagy feladat vállalása!

Gyermek megszülése a nőktől nagy feladat vállalása!

 

 

A politikai javaslat nem tenné lehetővé a cégek számára, a szállodákba és más külső helyszínekre tréningek szervezését a szinglik és kisgyermekes anyák, általában a dolgozó és köztisztviselő, alkalmazott nők számára!

 

Számos kutatás jelzi, hogy a népesedés problémájában a szinglik politikai ösztönzése, támogatása jó politika része.

 

Magyarországon a szinglik, egyedülálló nők nélkül a népesedés kérdése  nem lesz megnyugtató.

 

 

 

Halálesetek felkiáltójelei és költségvetés! Mérsékelt demokrata politika több figyelmet szánna az egészségügynek!

Nő és család összetartozó, elválaszthatatlan helyzetben vannak.

Politika és nő, éppen ezért a családokat érintő politikai kérdésekben sokkal jobban kellene, hogy szoros kapcsolatban legyen.

 

Mérsékelt demokrata politika az egészségügy helyzetét olyan súlyos állapotúnak látja, hogy egy önálló szaktárca szükségességét többször megfogalmazta politikusai útján.

 

Önmagában nem pusztán a pénz a probléma!

 

Jó politikai döntés: jogi dereguláció!

Jó politikai döntés: jogi dereguláció!

 

Mérsékelt demokrata politikai álláspont, hogy az egészségügyben a túlzó bürokrácia, elektronikus rendszerek részben túlterhelik az orvosokat, szakápolókat és nővéreket.

Az egész országra jellemzővé vált embertelen jogi környezet, a napi munkájával odaadóan dolgozó nőket sem kíméli.

 

 

Mérsékelt demokrata politikai igény, hogy az elhibázott ezres nagyságrendű jogszabályi dömping selejtjeit egy a nőkkel aktívan számoló, valódi társadalmi párbeszéddel és a jogvédelem teljes bevonásával egyszerűsítsék, emberi élethez igazodóvá tegyék.

 

A jogi dereguláció mellett elkötelezett Országbíró Zoltán vezető demokrata, Magyarország élhetetlenségi és elégedetlenségi mutatóit szorosan vezeti vissza a rossz jogalkotáshoz 2010 óta, s persze 2003-2009 közötti időszakra!

 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!