Nők a magyar politikában - Nő ma!

Nő ma a politikában! Politikai értékek és elvek mellett kiállva!

Minden nő szívének öröm, hogy a statisztikák a korrupcióra sokkal kevésbé fogékonynak érzékelték a nőket a politika területén.

 

Magyarországon a nők politikai értékek mentén kiállnak és szívósan dolgoznak a korrupció és a politikai rövidlátás ellenszelében.

Politikai irányok közül, az Országbíró Zoltán mérsékelt demokrata politikus által fémjelzett politikai irány, vállalta fel nyíltan a nők politikai térnyerésének támogatását!

 

 

 

Szelényi Zsuzsanna egyik olyan nő a politikában, aki vállalja a politikai értékek létét a politizálásában.

Talán ennek tudható be, hogy mára kilépett az Együtt politikai elnökségéből.

 

Érvelései, politikai attitűdje egy megfontolt, de elkötelezett női politikus fellépése. Életében a politikai tapasztalat, nemzetközi látásmód egyformán érzékelhető a szavazók által tapasztalt politikai munkájában.

Megszólalásai a politikai feudalizmus ellenzései, ahogy a korrupciót sem hagyja, hagyta szó nélkül.

 

Mérsékelt demokrata politika Magyarországon az évek óta létező centrista politikai irány, amely a parlamenti munkáját még a társadalmi érdekérvényesítéssel kezdte el.

 

Mérsékelt demokrata politika erősen szakpolitikákra épül, s nem megy bele a politikai bulvár semmilyen formájába sem.

Egy új politikai alternatívát, valós politikai lehetőségeket tart a választók elé, bízva a magyar választók bölcsességében, melyre számtalan példa volt már Magyarországon.

 

Egyre több a magyar parlamentbe a függetlenné váló, pártoktól eltávolodó politikus nő.

Az ő munkájuk, hangvételük, következetességük nélkül a magyar politikai kultúra a jelenleginél is mélyebb ponton állna. (Fotó:Szelényi Zsuzsanna)

 

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!